|
|
|
2010. január 28., csütörtök 8/2010. (I.28.)
8/2010. (I.28.) sz. határozat: 17 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal
I. Barcs Város Képviselő-testülete Barcs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában dolgozó köztisztviselők számára a teljesítménykövetelmények alapját képező 2010. évi célokat az alábbiakban határozta meg: 1.) A Képviselő-testület által elfogadott koncepciókban, irányelvekben a 2010. évre vonatkozó feladatok végrehajtása. 2.) A Képviselő-testület 2010. évi munkatervében tervezett előterjesztések szakszerű és színvonalas előkészítése, a hozott döntések jogszerű végrehajtása. 3.) Az önkormányzat törvényes működése, jogszabályokban foglalt, az önkormányzatra vonatkozó rendelkezések betartása. 4.) A lakosság, valamint a vállalkozások megismertetése a Képviselő-testület döntéseivel, illetve a döntés-előkészítésbe történő bevonása vélemény-nyilvánítási lehetőség megadásával. 5.) A hivatal köztisztviselőinek jogszabály szerinti közreműködése a 2010. évi választások adminisztratív előkészítésében és zökkenőmentes lebonyolításában. 6.) A 2009. évi költségvetési beszámoló szabályszerű, határidőre történő elkészítése. 7.) Az önkormányzat működéséhez szükséges pénzeszközök megfelelő biztosítása, hatékony és szigorú felhasználása. 8.) A saját bevételek növelése az adóbehajtás, valamint az adóellenőrzés hatékony végzésével, pályázati források megszerzésével, az önkormányzati ingatlanok értékesítésével. 9.) A pályázatok figyelésével, megírásával, érdekeltek tájékoztatásával, a pénzügyi és egyéb természetbeni források, illetve felajánlások összegyűjtésével és rendszerezésével kapcsolatos feladatok hatékony ellátása a 2010. évi pályázatokon való sikeres részvétel érdekében. 10.) A megkezdett beruházások megvalósulásának figyelemmel kísérése. 11.) Az úthálózat fenntartásával és felújításával kapcsolatos célkitűzések megvalósítása. 12.) Az intézmények szakmai programjának megvalósulása érdekében az intézmények működési feltételeinek biztosításában való közreműködés. 13.) A város honlapjának fejlesztése, naprakészen tartása. 14.) A sportélet, sporttevékenység segítése, a működő szervezetek támogatása, a sport támogatását célzó támogatások megpályázása. 15.) A közterületek rendjének, tisztaságának és rendeltetés szerinti használatának biztosítása, a közterületen végzett jogellenes tevékenységek megelőzése, megakadályozása és megszüntetése. 16.) A hivatal informatikai rendszerének fejlesztése, az elektronikus közigazgatás megvalósításának előkészítése. 17.) A hatékony munkavégzés érdekében az új, változó jogszabályok elsajátítása, a közigazgatási hatósági eljárás és a szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) alapján a szakmai ismeretek elmélyítése, a törvény és a kapcsolódó kormányrendeletek, valamint egyéb jogszabályok magas színvonalú alkalmazása. A hivatali apparátus tervszerű, folyamatos képzése, továbbképzése. 18.) Kiemelt figyelmet kell fordítani a köztisztviselők jogállásáról és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényekből és a végrehajtásukra kiadott rendeletekből adódó feladatok ellátására. 19.) Az ügyintézés és a feladatok ellátása során hangsúlyozott elvárás az objektivitás, a pontos, etikus, kulturált, udvarias munkavégzés, példamutató emberi magatartás. 20.) A felügyeleti hatóságok 2009-2010. évi vizsgálati megállapításaiból eredő feladatok teljes körű végrehajtása, a problémák felszámolása. 21.) Az éves ellenőrzési tervben foglaltak végrehajtása. II. A Képviselő-testület felhívta a polgármestert és a jegyzőt, hogy a köztisztviselők személyre szóló teljesítménykövetelményét állapítsák meg, majd végezzék el a teljesítés értékelését. Felelős: Feigli Ferenc polgármester Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző Határidő: 2010. február 28. (az egyéni teljesítménykövetelmények megállapítására, szóbeli ismertetésére 2010. december 31. (a teljesítés értékelésére, szóbeli ismertetésére) | |
|
|